31. Festményárverés2011. december 04. 18:00

Perlrott Csaba Vilmos azon jelentős művészeink közé tartozik, aki a XX. század első felének szinte minden fontos újító, avantgárd kezdeményezésben részt vállalt – a neósok, a MIÉNK, a KUT alapítói között találjuk, a nagybányai szabadiskolából elindulva a kecskeméti, majd a szentendrei művésztelepek is tagjukká választották. Perlrott Csaba a budapesti Iparrajziskolában kezdte meg tanulmányait. Előbb Koszta Józsefnél Abonyban, majd 1903-tól Iványi Grünwald Béla irányításával Nagybányán dolgozott. Szabadiskolai munkássága – természetesen – “teljes meggyőződéssel a naturalizmus jegyében indult” – jellemezte Perlrott pályaindulását Réti István a nagybányai telep alapítója és történetének első összefoglalója. Ferenczy Károly támogatásával 1906-ban sikerült elnyernie a párizsi utazáshoz szükséges ösztöndíjat. 1906 decembere és 1914 nyara között rendszeresen kint töltötte az őszi-téli és a tavaszi szezonokat, hogy a nyarak során Nagybányán, majd 1912-től – a műteremépület megépítésétől – az Iványi Grünwald vezette új kecskeméti művésztelepen alkothasson. A Salon d'Automne 1907-es tárlatán hét képével szerepelt. Ettől kezdve 1912-ig rendszeresen részt vett ezeken a nemzetközi kiállításokon. 1909-ben a párizsi Galerie Berthe Weilnél Albert Metzinger-vel és André Derainnel rendezett kollektív kiállítást. Párizsban egy ideig a Julian Akadémiára járt, ahol Jean-Paul Laurens volt a mestere, akit Ferenczy ajánlatára keresett fel. Időközben azonban Steinék szalonjában összeismerkedett Matisse-szal, Picassóval, Braque-kal és Delaunay-vel. Így 1908-ban – elhagyva a Julian Akadémiát és az Académie de la Grande Chaumière-t – Henri Matisse követője lett, nagybányai növendéktársa Bornemisza Géza társaságában. "Matisse volt az, aki döntő hatással lett jövő fejlődésemre.” – írta magáról Perlrott a húszas évek végén. – „otthagytam a Julian Akadémiát és hatodmagammal megnyitottuk az első Matisse-iskolát, a rue de Sévresben”. Matisse, a plein air gyakorlattal ellentétben, nem a természeti látvány megfigyelésére nevelte diákjait, hanem a belső szerkezet kiemelésére. „Amiről álmodom az egyfajta egyensúly, tisztaság, derű a művészetben.” – tanította. Matisse mellett Paul Gauguin és Paul Cézanne festészete érintette meg. Amikor 1907-ben Pesten látta műveiket, rövid időre különösen Gauguin dekoratív, primitivizáló festészetének befolyása alá került. Új festményeit 1907-ben a Könyves Kálmán Szalonban mutatta be. Hasonlóan erős hatással volt rá El Greco frissen felfedezett életműve is, melyet 1911-ben spanyolországi ösztöndíja során ismert meg. A manierista művész zaklatott ecsetjárása, kicsavarodott figurái tették számára érthetővé a kortárs expresszionizmust, amellyel behatóan csak németországi tartózkodása alatt ismerkedett meg. Bár Réti keserűen állapította meg, hogy „festészetéből teljesen kiveszett a nyoma nagybányai indulásának”, Perlrott Csaba mégis nagy szeretettel emlékezett vissza első iskolájára. „Ma is azt a színskálát érzem a festészet anyanyelvének, amit Koszta és Nagybánya adott. Annyira ez a színskála él bennem, hogy sokszor röghöz kötöttségnek is érzem elevenségét. Igyekszem a mai napig is menekülni tőle, mégis úgy hozzám tartozik, ahogy magam tartozom önmagamhoz.” Nemcsak Párizsból járt évente Nagybányára vissza, de kecskeméti művésztelepi tagként is 1912-ben, sőt 1918-ban is, s az 1920-as években rendszeresen. Ennek fő oka az volt, hogy „sohasem akartam a természetet utánozni, de számomra nincs nagyobb élmény, mint a természet”. Az aukción szereplő női aktot ábrázoló festménye is erről a mindent megalapozó látványélményről tanúskodik, amelyet a francia modornak megfelelően könnyed ecsetkezeléssel, laza formakövetéssel adott vissza. Érzékeltetve azt az izgalmat és feszültséget, amit a természeti modell megpillantása és analízise váltott ki a művészben. Erre az ösztönösségre utalt Rabinovszky Máriusz is, amikor Perlrott Csaba festészetében kiemelte a festőiség szabadságának és a racionális szintetizálásnak párhuzamos meglétét. „Ami az impresszionizmusból benne maradt, az a mindent egyenletesen elömlő, burkoló meleg áradat.” Ez a hideg színrendszer alkalmazása ellenére is fénnyel telítettség az, ami az aukcióra kerülő aktot érzékivé teszi, egyben azonban tizianói Vénusszá nemesíti. A háttér fagyos kékjét visszhangzó nyaklánc könnyed foltjaiban pedig Matisse tanítására ismerhetünk, a körvonalat újra és újra megismétlő formaadás, a mozgást, a dolgokban rejlő belső energiát fejezi ki. Irodalom: Benedek Katalin, Perlrott Csaba Vilmos pályájának főbb állomásai, Békéscsaba, 2005