31. Festményárverés2011. december 04. 18:00

Molnár-C. Pál művészetét olykor jogosan, sokszor teljesen indokolatlanul – a római ösztöndíj és a nyomában járó reprezentatív murális feladatok elnyerése következtében – a szakirodalom kizárólag a „római iskolás” stílusnak rendeli alá, melyre a régi művészet tisztelete, az ünnepélyes modor felélesztése éppúgy jellemző volt, mint az avantgárd izmusok szabad, dekoratív felhasználása. Lényegében szakítás volt ez a szigorú, tudományos historizmussal, de a látványba belefeledkező naturalizmussal vagy impresszionizmussal is. A művészek célja az volt, hogy a polgári-konzervatív értékrendbe ágyazódó ideálokat a modern élethez közelebb álló könnyed, dekoratív kifejezésmóddal ruházzák fel. A rómaias stílus Molnár-C. Pál életművében azonban csak egy szelet a sok törekvés között, s mind azt megelőzően, az 1920-as években, mind azt követően, az 1950-60-es évektől a művész sok más művészi koncepciót kipróbált, sőt a rómaias modorral párhuzamosan, az 1930-as évek folyamán a szürrealizmus és Giorgio de Chirico metafizikus festészete is ihlető forrásává vált. Molnár-C. Pál aukcióra kerülő olajfestménye, egy konkrét történelmi jelenet nagyszabású elbeszélése, egyben a „római iskola” archaizáló modern stílusának jellegzetes megnyilvánulása. A kép Szent László király életéből vett példát dolgoz fel. A váradi vár nagytermében épp a monostorépület alapkövét megáldó katolikus szertartás tanúi lehetünk, amint a püspök papok és szerzetesek körében a királyi udvartartás előtt két füstölővel megtisztítja, spirituális minőséggel ruházza fel az építőanyagot. Míg az előtérben láthatjuk a kiásott földkupacok mellett beépítésre váró köveket, s mellettük a kőfaragó vagy építész áll, a bal szélen az esemény szemtanúi között (melyek a középkori szimbolikában az igazság feltárulását kísérik, erre utal a képen a széthúzott függöny színpadias motívuma is) egy krónikát feljegyző barátot fedezhetünk fel, lábainál az építészeti tervezésre utaló háromszögek és a tudást jelképező glóbusz. A nagyváradi püspökség megalapításának előzményeként értelmezhető esemény során Szent László Erdély központjában bencés monostort alapított a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére. Ezután költözhetett a bihari püspökség Váradra. Ez a jelenet amúgy is szimbolikus értékű Szent László életében, hiszen több más, a későbbiek során meghatározó központokká váló kolostort alapított szerte az országban, melyek között a váradi talán a legfontosabb. Ezt az egyháztörténeti jelentőségű tettet Molnár-C. Pál mintha összekötné egy másik történelmi eseménnyel is. 1093-ban II. Orbán pápa követei érkeztek az udvarba, hogy keresztes hadjáratra buzdítsák a magyar királyt. A festmény középtengelyében elhelyezett királyi trónustól balra, a királyi testőrség mögött a szabadban hatalmas hadsereg bontakozik ki, míg az előtérben jobbra vörös bíborosi ruhában álló figura előtt egy kardot viselő nemes oklevelet (vagy bullát) mutat a királynak hódoló-köszöntő mozdulat kíséretében. Ez a csoport akár a követeket is jelképezheti. A festmény stilisztikailag az 1940-es évek elejére tehető, amikor Molnár-C. Pál a Béke téri Szent László templom három hatalmas, neogótikus keretbe ágyazott szárnyasoltárán dolgozott. Noha a templom titulusának, a Szent László király életének szentelt főoltárt csak 1948-ban állították fel (főként a háborús idők miatt), a művész már 1940 körül belekezdett a kilenc képes ciklus tervezésébe és megfestésébe. Ezek fára festett táblaképek, míg az aukcióra kerülő mű vászonra készült, mégis joggal feltételezhetjük, hogy összefüggésben áll ezzel a nagyszabású egyházi megbízással. Az elkészült oltár középképe ugyanis a követek fogadását hasonló keretek közt jelenítette meg, míg egyik szárnyképe a monostoralapításra emlékezik. Az oltárkép festői modora, színkezelése, az alakok megformálása egyaránt az egyidejű elkészítést erősíti. Ettől függetlenül az aukcióra kerülő festmény szabadabb elgondolása és ecsetkezelése, a festőiség dominanciája, szemben a kemény, rajzos kontúrozás okozta hűvös, objektív hatással, amely a templomi oltárképet jellemzi, arra enged következtetni, hogy a művész itt nem volt előírások, kötöttségeknek kitéve, jobban hagyatkozhatott mesélő fantáziájára. Molnár-C. Pál több sajtónyilatkozatában is a humanizmust jelölte meg a kortárs európai kultúra követendő történeti mintájaként, melynek lényege a gondolati szabadság megőrzése és a tradíció ápolása volt. Ez az ideál különösen a második világháború éveiben vált meghatározóvá, amikor a fenyegetettség, a létbizonytalanság még számukra is, államilag támogatott művészek számára is fokozottan érzékelhetővé vált. A legfőbb komponensévé vált a Molnár-C. Pál gondolkodásában nagy szerepet játszó vallásosságnak, nem függetlenül attól, hogy a korszakban több katolikus és protestáns szerző írásában is megjelent a „keresztény humanizmus” eszméje, mint amely segítségül lehet a válságban, a közösség összetartásában, s emberbaráti cselekedetekre ösztönözhet. Míg az oltárképen inkább a nagy szent király dicsőségét hirdető tetteit sorakoztatták fel, addig a feltehetően magánhasználatra készített történeti festmény pontosan ezt a közösségépítő kulturális tettet emeli ki, mely példaértékkel bír a nehéz időkben is. Irodalom: A boldog művész képeskönyve. Molnár-C. Pál, Kossuth Kiadó, 1997