31. Festményárverés2011. december 04. 18:00

Ahhoz a művészi magatartáshoz képest, amit a magyar aktivizmus monográfusa, Szabó Júlia említ Schadl János avantgárd képei kapcsán, hogy „olyan magától értetődően transzponálják egy teljesen síkhoz alkalmazkodó elvont jelrendszerbe” a valóságos látványt, hogy a művészeknek „a természeti formákkal való személyes találkozásuk már szinte kétségessé válik”, talán meglepőnek tűnik Schadl 1920-as évek folyamán bekövetkezett koncepcionális fordulata, amelyben visszatért a látványelvűséghez, még ha a látványt egészében, rejtett struktúrájának kiemelésével kívánta is visszaadni. A látvány képi jellé, szerkezetté átalakítása jellegzetesen posztimpresszionista és avantgárd igyekezet volt, még ha radikalitásukban el is tértek egymástól a különböző irányzatok. Abban egyetértettek, hogy a kép többé nem ablak a világra, nem tükör, hanem önálló rendszer, nyelv, amelynek benső feltételei építik fel az ábrázolást, amely ekképp már nem valami külsődlegesnek az utánzata, hanem a valóság megismerésének, a jövő építésének egyik lehetséges útja. „A művészet világszemlélet.” – írta Kassák Lajos 1922-ben a MA-ban. „Világszemléletünkben magát az életet éljük.” A művészet nem a világ újracsinálása, másolása, hanem megteremtése. A modern művész „nem a világ képét, hanem a világ lényegét” mutatja meg alkotásaival, ezért törekszik struktúrák és jelek ábrázolására. Az új világrend szintézise ez, amelynek egyik jele volt a kassáki képarchitektúra. A festészetben az új világrendalkotók a kubisták, a futuristák, az expresszionisták és a konstruktivisták, mert az ő művészetük az, amely a leginkább „átformál bennünket és mi képesekké válunk környezetünk átformálására” – vallották az aktivisták. Ezek a művek nem ábrázolnak, nem hasonlítanak semmire, hanem egyszerűen csak léteznek, mint egészek belépnek a reális térbe, részt vesznek a mindennapokban. Ez a radikalitás jellemezte Schadl korai művészetét, s ebből lépett ki, tért vissza 1925 után oda, amit Kassák bírált. Újból ablakká változott a képfelület, befelé nyitotta meg a perspektívát, a táj újra hangulatokat, érzelmeket és gondolatokat közlő képmássá nemesedett Schadl festményein. Pedig Schadl "a Ma fölfedezettjei közé tartozik”. (Elek Artúr) Miután magánúton Rippl Rónai Józseftől vett órákat, majd 1916-ban Ferenczy Károly növendéke lett a képzőművészeti főiskolán, l9l7-18 körül a MA köréhez csatlakozott. Kassáknak Bernáth Aurél mutatta be. Így szerepelhetett az aktivizmus III. "demonstratív" kiállításán l9l8 szeptemberében Kmetty Jánossal, Nemes Lampérth Józseffel, Mattis Teutsch Jánossal, Ruttkay Györggyel, Uitz Bélával és Bortnyik Sándorral közösen. Majd a VII. kiállításon 1919 januárjában, melyen grafikákat mutattak be. l923-ban műveivel már Párizsban a Salon Parc Monreau-ban szerepelt, 1925-től rendszeresen kiállított az expresszionizmus egyik központjának számító Sturm galériában, amelyet Herwarth Walden vezetett. Önálló kiállítását 1927-ben rendezte a pesti Mentor könyvesbolt. Az 1920-as évektől kezdve Schadl visszavonultan élt Tatán, tanárként dolgozott, s visszatért gyermekkori szenvedélyéhez, a zenéhez. 1938-tól a tatai gróf Esterházycsalád képtárát restaurálta. Az 1910-es évek végi aktivista korszakában művészetét az expresszionizmus és kubizmus együttes hatása alakította. Tematikájában a biblikus (Szent Sebestyén, Golgota) és városi (A város) témák domináltak. Elek Artúr 1927-ben úgy jellemezte stílusváltozásait, hogy „eleinte az expresszionizmus stilizáló formaanalízisében élte ki festői törekvéseit. […] Ezután egy szimbolikus korszak következett erősen humanisztikus tendenciával” (Álom, 1921, Emberek legyetek tiszták! 1923) Jellegzetes képtémái lettek a facsoportok, erdők, a felkelő nap által beragyogott hegyek (Új nap, 1927), hogy kozmikus eseménnyé táguljon egy-egy falucska, viharból hazamenekülő ember élete. (Menekülők, 1928, Vihar után, 1928) A kozmikus egység felismerése vezette el Schadlt a természeti jelenségek tanulmányozásához, azok megértő szeretetéhez. Ez az együttérzés sugárzik kései képeiből is, melyeket az 1920-as évek végétől festett. Az aukcióra kerülő olajfestménye sem pusztán egy tatai malom ábrázolása, mert nem hangulatkép, inkább életérzés kifejeződése.